A váci evangélikus gyülekezet szervezése
A belföld és külföld különféle tájékairól Vác városában letelepült ágostai hitvallású evangélikus iparosok, kereskedők, munkások, napszámosok és szolgák a kisváci református egyház, majd a csővári vagy csomádi, legtöbbnyire, pedig az agárdi /Ősagárd/ ágostai hitvallású anyagyülekezetek lelkészeinek szolgálatát vehették igénybe. Rendszeres istentiszteleti alkalmak nem voltak.
1836. május 9-én a csomádi gyülekezet lelkészét és felügyelőjét meghívták Vácra. Zemancsek József festőmester házában találkoztak az evangélikus hívekkel. Az alakuló gyülekezet kifejezte a kérését, hogy mint leánygyülekezet, Csomádhoz szeretnének tartozni, mert eddig nagyon “elhagyottnak érezték magukat”.
A Váczon élő hitsorsok, elhagyottságukat eleven színekkel rajzolták le” A csomádi gyülekezet elöljárói megkapták a felkérést, hogy a legközelebbi kerületi gyűlésen a váci evangélikusok kérését felterjeszteni és képviselni szíveskedjenek. A beszélgetés alkalmával Esztergály Mihály csomádi lelkész bejelentette, hogy Pünkösd 2. napjára hirdeti meg az első nyilvános istentiszteletet és úrvacsorát is fog osztani.
A kerületi gyűlés Vácnak Csomádhoz való csatlakozását helyben hagyta. Ettől kezdve megkezdődött a rendszeres istentiszteletek tartása. A gyülekezet elöljáróinak Zemancsek Józsefet és Fityku Sámuelt választották.
1839. szeptemberében a Hadifőkormánytól Kisvácon a császári-királyi élelmezési házban 10 pfrt. évi haszonbérlet fejében egy szobát béreltek. “Megunván a hívek egy helyről másik helyre vándorlását istentisztelet tartásában: 1839-ik év Szent Mihály havában Nagy Méltóságú Hadifőkormánytól egy termet béreltek ki” Évente 8 istentiszteleti alkalom volt.
1846. augusztus 20. Vác a “Pest városi anyagyülekezet filiája!”
1846. augusztus 20-án a gyülekezet 10 éves fennállását ünnepelte. Ünnepi istentiszteletet tartottak. Kollár János pestvárosi esperes német nyelven prédikált. Esztergály Mihály tót nyelven osztott úrvacsorát. Az ünnepélyen megjelent báró aszódi Podmaniczky László pestvárosi felügyelő.
Megválasztották a gyülekezet tisztségviselőit és elöljáróit.
Felügyelőnek Bodendorfer Károlyt, a leánygyülekezet eddigi gondnokát választották.
1846-ban megnyílt a Pest-Vác vasútvonal. A vasút a gyülekezet életében is változást hozott. A kerületi ülés döntése értelmében Vác, Tótfalu, Bogdány, Pócsmegyer híveivel egyetemben a virágzó Pest városi anyagyülekezethez csatlakozott. Ekkor még a gyülekezetnek nem volt iskolája. “Az ifjúság az evangélikus vallásban még mindig nem oktathatott” . A döntésnek nagyon egyszerű magyarázata van, hogy a Pestről vasúton érkező lelkész, hamarabb kiért Vácra, mint a kerékpáron, kocsin, esetleg gyalogosan kijáró csomádi lelkész. A Budapest városi esperesség, akkori főesperese Dr.Székács József “apostoli közreműködése és fáradozása következtében”, Vác már 1847. októberében a Pesti Egyháztól 180 pfrt indulósegélyt kapva önálló gyülekezetté alakult.
1847. október 3-án elfoglalta hivatalát a gyülekezet elsö lelkésze:
Czékus István
Az istentiszteleti alkalmak rendszeressé váltak. Havonta, vasárnap délelőttönként a gyülekezet közgyűlése két magyar, egy német és egy tót prédikációt igényelt. Délutánonként, amikor magyar istentisztelet volt, akkor a prédikáció nyelve a tót volt. Amikor pedig délelőtt német vagy tót istentiszteletet tartottak, akkor a délutáni prédikáció magyar nyelven hangzott.
Rögzítették az istentiszteletek időpontjait is. A délelőtti istentisztelet 10 órakor, a délutáni könyörgés 3 órakor, az úrvacsora 9 órakor volt. /Tehát a vasárnapi istentiszteletet megelőzte/
A presbitérium elkészíttette a gyülekezet pecsétjét.
1847. október 31-én Dr.Székács József pestvárosi esperes beiktatta a gyülekezet parókus lelkészének Czékus Istvánt. Ebben az évben a gyülekezetnek már alapítványa is volt. Géczy Péter báró 250 váltóforintos adománya jelentette az induló tőkét.
1848. június 1-én a gyülekezet közgyűlése úgy döntött, hogy 216 pengő forintot letesz a “veszélyben levő haza oltárára!” Ez az összeg a gyülekezet összes pénzének kb. 1/3-a volt. Óriási áldozat!
Az összeget a gyülekezet felügyelője adta át Posch János megyei főpénztárnoknak.
Czékus István lelkész ezen az ülésen bejelentette, hogy a rozsnyói ev.gyülekezet meghívta próbaszolgálatra.
Az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc
1848. június 1-én a gyülekezet közgyűlése úgy döntött, hogy 216 pengő forintot letesz a “veszélyben levő haza oltárára!” Ez az összeg a gyülekezet összes pénzének kb. 1/3-a volt. Óriási áldozat!
Czékus István lelkész ezen az ülésen bejelentette, hogy a rozsnyói ev.gyülekezet meghívta próbaszolgálatra.
Az 1849-ben bekövetkezett véres dráma a pesti és váci gyülekezeteket anyagilag is sújtotta.
Czékus István a gyülekezet lelkésze 1850. február 24-én elhagyta a gyülekezetet és Kecskemétre költözött. Távozása összefüggött a gyülekezet anyagi elgyengülésével.
A gyülekezet második lelkésze: Shimko Gusztáv Adolf
Czékus István távozása után a váci evangélikus gyülekezet életében nehéz hetek következtek.
A gyülekezet a következő hónapban fennállásának legdrámaibb heteit élte át. Volt olyan pillanat, amikor minden remény elveszett.
1850. április 5-én “az ügy fontosságától áthatva, nem várt szabadítóként megjelent Fabó András az agárdi gyülekezet lelkésze, a penczi és rádi gyülekezetek képviselőivel, s bejelentette, hogy a penczi és rádi gyülekezetek Váczhoz kívánnak csatlakozni, s ez új lelkesedést és életet öntöttmel elfogadták a penciek és a rádiak ajánlatát.
A váci gyülekezet tagjai örömmel elfogadták a penciek és a rádiak ajánlatát.
1850. augusztus 4-én megválasztották lelkészül Shimko Gusztáv Adolfot.
A váci anyagyülekezet még semmiféle saját ingatlannal nem rendelkezett s 1850. szeptember 1-én, a “16 legfeljebb 20 családból álló gyülekezet” megvásárolta a Felső Duna-parton levő 619. számú házat.
A gyülekezet harmadik lelkésze: Jungmann Dániel
1854-ben új lelkész került Vácra, mert Schimko Gusztáv Adolfot a bánki evangélikus gyülekezet hívta meg lelkészéül. Az új lelkész Jungmann Dániel lett, aki Keresztúrról került a gyülekezetbe. Lelkészi és tanítói képesítéssel rendelkezett.
Temetővita
1857-ben a római katolikus papság elzárta a temetőket az ágostai hitvallású halottak elől. Az eddig közösen használt temetőkben többé nem lehetet temetkezni. Ezért a város a gyülekezet halottainak Kisvácon 400 négyszög ölnyi területet jelölt ki.
A temetőt 1857. május 21-én, Mennybemenetel ünnepén du. 4 órakor szentelték fel. Láng Mihály pestbudai esperes német nyelven prédikált. Dr.Székács József magyarul hirdette az igét. Jungmann Dániel helyi lelkész a Szentírás alkalmi mondatait olvasta. Eljött Esztergály Mihály pestmegyei esperes, csomádi lelkész és Tornyos Pál aszódi segédlelkész. ” A pesti protestáns Theologicum növendékei, az összes egyház, valamint a helvét hitvallású evangélikus s rkatolikus egyház nagy számú hallgatósága.”
1857. július 5-én Jungmann Dániel lelkész bejelentette, hogy a rimaszombati evangélikus gyülekezet megválasztotta lelkészéül, de szeretné, hogy a váci lelkészi állás még a távozása előtt betöltésre kerülne.
A gyülekezet negyedik lelkésze: Tornyos Pál
1857-ben a gyülekezet megválasztotta a későbbi “templomépítő lelkészét” Tornyos Pált, aki igen fiatalon került Vácra.
Tornyos Pál számára komoly feladatot jelentett az iskolák és a váci gyülekezet anyagi helyzetének megszilárdítása.
Gondot okozott, hogy lazult az egyháztagok anyagi felelőssége.
Az első templom kialakítási kísérlet
A gyülekezet közgyűlése 1863-ban elhatározza, hogy az imaház tetejére egy tornyot emel, és két harangot öntet. A Duna-parti ház ebben az időben még csak egy szintes épület volt. Benkár Dénes felügyelő javaslatára a közgyűlés elhatározta, hogy a már meglévő szintre emeletet húz. A gyülekezet egy harmóniumot kapott adományként, amellyel az istentiszteleti életet és az éneklést lehetett elevenebbé tenni.
A második nekifutás
1864. májusában a gyülekezet közgyűlése elhatározta, hogy a vallásos élet felemelése céljából lépeseket tesznek, hogy a jelenleg magtárnak használt – Szent Miklós nevű templomot – megvásárolják.
A gyülekezet kinőtte az imatermet. Különösen a sátoros ünnepeken bizonyult kicsinek. Sőt, az imaterem berendezésében és méltóságában nem keltette a templom hangulatát, ezért is az evangélikus hívek nagy ünnepeken szívesebben keresték fel a róm.katolikus egyház templomait. Egyre sürgetőbb feladattá vált a saját templom építése.
1864-ben a lélekszám elérte a 200 főt, akik között 14 tiszta evangélikus és 26 vegyes pár volt.
1865. június 17-én Tornyos Pál a gyülekezet lelkésze bejelentette, hogy elérkezett az idő, hogy a gyülekezet az 1790. évi 26/2-es országgyűlési határozat értelmében a templom, paplak és iskola építése érdekében a területi igényét beterjessze. Káldy Miklós szelei birtokos felajánlotta, hogy az építtetendő templom költségének 1/4-ét adományként magára vállalja. 1865. szeptember 23-án a gyülekezet közgyűlése hivatalosan elhatározta, hogy elkezdi a templom építését.
A váci evangélikus templom építésének története
1866. február 23-án Benkár Dénes felügyelő örömmel jelentette, hogy a város hajlandó átadni a sétateret. A közgyűlés küldöttei ezután átvonultak a Városházára, ahol Pajor Titusz másodalispán fogadta őket.
A tárgyaláson a gyülekezetet képviseleték: Tornyos Pál lelkész, Benkár Dénes felügyelő, Zumpe Mór gondnok, Reichenhaller Lajos iskola felügyelő, Robonyi Géza jegyző, Bodendorfer Mihály, Kinzler Soma, Tóth Imre.
A város képviseletében jelen voltak: Pajor Titusz másodalispán, Ludik János szolgabíró, Bruckner Péter, Koch Gusztáv biró, Belicza Pál tanácsos, Prunner Antal polgármester, Regele Károly rendőrkapitány, Veszelovszky János jegyző, Kresák György, Nikitits István, Lazár István, Kis Lajos képviselők.
A püspök és káptalani uradalmak részéről megjelent: Selényi Antal püspöki kormányzó
Ezen a tárgyaláson a két uradalom és a város elismerte az evangélikusok kérésének jogosságát. Sőt azt nyilatkozták, hogy a sétateret a jelenlegi állapotában a legcélszerűbb minél hamarabb hasznosítani, mivel a városban csak “bűnfészeknek” nevezték. Az ülés mégsem döntött, mivel a városnak jogerős határozatot kellett hoznia. Az egyháznak, pedig pontos kimutatást kellet beterjesztenie, hogy valóban képes templomot, lelkészlakást és iskolát építeni.
1866. március 4-én, újra találkoztak a tárgyaló felek. Ezen az ülésen megállapították, hogy az evangélikus egyház valóban képes építeni. A városi képviselőgyűlés reggel megtartott ülése jóváhagyta a sétatér átadását erre a nemes és szent célra.
1866. március 11-én, Benkár Dénes felügyelő bemutatta Krempe Edmund főmérnököt, aki már konkrét tervvázlatokkal érkezett. Elképzelése általános tetszést aratott. Tornyos Pál 1Kor 16,2-t és Lk 14,28-33-t olvasta fel és ajánlotta a templomépítő gyülekezet figyelmébe .
1866. április 8-án, a megyei főszolgabíró és a város kiadta a templom hivatalos építési engedélyét.
A templom tornya ügyében is sürgősen lépéseket kellett tenni. Krempe Edmund öntöttvas tornyot tervezett. Ekkor az OETL testvérek öntödéjét keresték fel, ahol az egész tornyot 950 frt-ért vállalták. Ebben benne volt a helyszíni összeszerelés is. Kapva kaptak a kedvező ajánlaton. Daniek Károly Bzováról azzal jelentkezett, hogy az épülő templom és egyházi épületek üvegszükségletét mérjék fel és küldjék meg, mert az összes üveget adományul rendelkezésre bocsátja. Latinák Rudolf 25 q szürke vasat adományozott az épülő toronyhoz.
Kempe Eduárd mellett Brodbeck Ferdinánd építész is segítette a templom építését. 1866. december 2-án, megérkezett az a három Sopronban öntetett harang, melyeket Káldy Miklós személyes adományként készíttetett el.
1866. december 23-án, ünnepélyesen felszentelték a harangokat és a toronyra felkerülő keresztet.
1868. május 3-án, a gyülekezet a wormsi ev.gyülekezettől egy kannát, egy ezüst-aranyozott kelyhet és egy ezüst tányérkát kapott ajándékba.
Az orgonára is beérkeztek a költségvetések. 1868. júniusában megkötötték a szerződést Kiszely Károllyal és 1868. októberében már állt az orgona.
Megkezdődött a felszentelési ünnepség előkészítése. 400 meghívót küldtek ki. A felszentelésre felkérték Székács József szuperintendenst. Meghívták Elefant Mihály esperest, Lang Mihályt a pesti német egyház és Sztehlo András budai lelkészeket. Podmaniczky Frigyes bányakerületi felügyelőt, Prónay Gábor egyetemes felügyelőt, Fabiny Teofil esperességi felügyelőt. Az ünnepséget 1868. november 22-re szervezték.
Megszövegezték a Zárókőbe elhelyezett levelet is.
Az Atya, Fiú, Szentlélek Úr Isten nevében! Ámen
Bizonyosak lévén afelől, hogy a századok, évezredek felforgatnak és megemelnek mindent, mit emberi kéz alkotott, s így megszűnik lenni idővel ezen, az Isten dicsőségére emelt hajlék is, jónak találtuk, hogy erről a későbbi nemzedék is biztos tudomással bírjon, ha netán egykor a zárókő emberi kezek által felemeltetnék, a váczi ágost. hitv. ev. egyháznak történetét ide átadatni….
…. Őrködjék, az örök isteni gondviselés e szent hajlék felett s lakozzék benne az ő örök igéjének bőséges áldásával az időknek végéig!”
1889. március 3-án súlyos veszteség érte a gyülekezetet. Elhunyt Benkár Dénes felügyelő. A gyülekezet közgyűlése megrendülten búcsúzott az elhunyt hűséges felügyelőjétől, aki a templomépítés motorja volt és az evangélikus gyülekezetért minden áldozatra készségesnek mutatkozott.
1899. augusztusában Tornyos Pál azzal a kéréssel fordult a gyülekezet közgyűléséhez, hogy tekintettel idős, törődött korára és a Vácott végzett 42 évi szolgálatára tekintettel, amennyiben az esperesi jóváhagyás is megengedi, átruházhassa a lelkész minden hivatalos teendőinek végzését egy “választandó lelkész-helyettesnek” átadhassa.
Tornyos Pál lelkész 1902. december 31-én, 45 évi váci szolgálat után nyugdíjba vonult.
A gyülekezet ötödik lelkésze: Sommer Gyula
1900. április 1-én elfoglalta szolgálati helyét Sommer Gyula helyettes lelkész.
Megváltoztatták az istentiszteletek időpontjait. A vasárnap délelőtti istentisztelet 10 óra helyett 1/2 10-kor kezdődött. A helyettes lelkész felajánlotta a városban lakó német anyanyelvű híveknek, hogy hajlandó igény szerint a magyar istentiszteletek csonkítása nélkül, német nyelvű istentiszteleteket is tartani.
Tornyos Pál lelkész 1902. december 31-én, 45 évi váci szolgálat után nyugdíjba vonult.
Sommer Gyula segédlelkész hűségesen végezte szolgálatát. A gyülekezet tagjai megszerették a felkészült, pontos, szolgálatkész fiatalembert. Ez az ismeretség nagymértékben lecsökkentette a lelkészválasztás dilemmáját.
1903. május 10-én ünnepi istentiszteleten és díszközgyűlésen iktatták be Sommer Gyula lelkészt.
1904-ben elkezdődött az új paplak és iskola épületének tervezése. A gyülekezet tervbe vett építkezéseinek anyagi forrásaként nagyszabású táncestély szervezésébe kezdtek, melynek védnökségét a lelkész és a felügyelő vállalta.
1909-ben került sor a templom külső tatarozására. A templom külső tatarozása után az orgona javítását kellet elvégezni, mely munkára 1911-ben került sor.
Az 1911-es év a rádi gyülekezet életében volt kiemelkedő, mivel felépült az új templom.
1915. augusztusában Sommer Gyula lelkész az anya- és leánygyülekezetekben, valamint a szórványokban élő evangélikus hívek lelki gondozásának biztosítására és megnövekedett elfoglaltságaira hivatkozással javasolta, hogy a gyülekezet létesítsen egy segédlelkészi állást.
1919. májusában a Tanácsköztársaság helyi direktóriuma köztulajdonba vette az egyház Duna-parti épületét. A lelkész tiltakozása ellenére feloszlatta az evangélikus iskolát, lefoglalta az egyházi ingatlanokat, betétkönyveket és a hadikölcsön igazolásokat. Az evangélikus gyülekezet minden megtakarított anyagi vagyonát elvesztette. Az egyházközség drámai helyzetbe került.
A hívek elhatározták, hogy nem hagyják elveszni a Váci Evangélikus Egyházközséget. Az egyháztagok vállalták, hogy a földek után kapott és az állami juttatásból befolyt anyagi forrás elvesztése következtében keletkezett hiányt, önerőből – folyamatos gyűjtés útján – megpróbálják fedezni.
Az 1925-ös területrendezéssel a Váci Evangélikus Gyülekezet hatalmas szórványgyülekezetté vált.
1928. szeptember 30-án Broschko Gusztáv Adolf esperes helyezte el az épülő iskola és paplak alapkövét.
Krakkói Mihály egyháztag többek véleményének adott hangot, amikor felvetette, hogy a lyukas templomtornyot be kell fedetni, mivel a városban többeknek megütközést kelt és gúny tárgyává teszik.
Sándy Gyula építész, egyetemi tanár megnyugtatta az aggodalmaskodókat. Szakvéleményében kifejtette, hogy nagy kár lenne a tornyot lemezzel befedni, mert a vasszerkezet kialakítása olyan érdekessége a városnak, amely nem, hogy gúny tárgya nem lehet, hanem ellenkezőleg – idővel – a város büszkesége lesz, mert ehhez hasonlót egyhamar nem lehet találni.
Az építész nem tévedett. A város, 1998-ban a templomunk tornyát helyi védettségű ipari műemlékként nyilvántartásba vette.
1938-ban Sommer Gyula lelkészt az egyházkerület püspöke “tb.esperesi” címmel ajándékozta meg.
1940. februárjában egy újabb területrendezési ügyben kellett eljárni. Kosd és Cselőte települések evangélikusait Váchoz csatolták.
1944-ben a város elrendelte a templom légoltalmi felszerelését. A háborús helyzetre tekintettel víztartó edényeket és lapátokat kellett beszerezni és elhelyezni. Az egyre gyakoribb berepülések és légiriadók következtében többször is későbbre kellett halasztani az istentiszteletek kezdetét. De egyetlen alkalom sem maradt el!
1948-ban az iskola épületének államosították.
1951-ben a lelkészváltás feladatát kellett elvégezni. Sommer Gyula lelkész 50 évi váci szolgálat után bejelentette, hogy nyugdíjba vonul. A gyülekezet 1951. június 24-én a váci templomban megtartott ünnepi istentiszteleten búcsúzott el Sommer Gyula tb.esperestől.
