Olvasásra

Házasság hete 2019. – Randevú egy életen át. Credo-házi előadás szövege

előadás szövege (pdf)

**********

Dr.Papp Miklós görög katolikus pap előadása Egerben. (Az élvezetes előadásból kiemelten ajánlom átgondolásra a 20.35-25.00 perc közötti szakaszt.)

https://szentistvantv.hu/szent-beszedek-eloadasok/a-segito-tevekenyseg-moralis-kerdesei

***********

Előadás a CREDO házban – 2018. október 10-én

*********

Detre János: A FINN-MAGYAR KAPCSOLAT TÖRTÉNETE                            Järvenpää, 2018. augusztus 12.

Tavaly szeptember 23-án itt – Järvenpääben – ünnepeltük a városi kapcsolat 35. és a testvérgyülekezeti kapcsolat 30. évfordulóit. Erre az alkalomra egy történeti áttekintést készítettem. Az akkori ünnepségen – az időkeret szűkössége miatt – nem hangzott el. Heli Alaja az idei utazás előkészítése során arra kért, hogy a vasárnapi kávézás alkalmával vegyük elő. Köszönöm a megtisztelő lehetőséget!

A finn-magyar kapcsolatok kezdete az 1840-es évekre datálható. Magánszemélyek, nyelvészek, néprajzkutatók között alakult ki kapcsolat. A hivatalos kormányzati politika és diplomácia hűvös távolságtartása azzal indokolható, hogy a „két nép rokonságáról” szóló felvetéseket kezdettől fogva kritikusan és fenntartással kezelték. Ennek az időszaknak jellegzetes öröksége a „nemzetek öntudatra ébredése”, vagy más szóval „a nemzeti indentitás megerősödése”. Finnországban a közel 700 évi tartó svéd fennhatóságot 1809-ben felváltotta az orosz éra, amely 108 évig volt meghatározója a finnek életének. Erre az időszakra esik a finn nemzeti nyelv megerősödése. Magyarországon az 1848-as pesti forradalom a magyar népre a mai napig ható folyamatokat indított el. Következett a szabadságharc, amelyet az osztrák császári hadsereg, az akkor nagyhatalmakkal szövetkezve vérbe fojtott. Azonban a 48-as szellemiséget, a magyarság nemzeti öntudatát nem lehetett császári pátensekkel, „ágensekkel” (császári ügynökökkel) illetve fegyverekkel felszámolni.

A nemzeti gondolat hozta közel egymáshoz a finneket és a magyarokat.

Idővel a kapcsolatépítésbe belekerül a „finnugor rokonság, illetve a nyelvrokonság” tisztázandó szempontja is. Ezek a gondolatok felkeltették a finn nyelvű elit, az állami vezetés és a finn nyelvű polgárok érdeklődését. 1883-ban Helsingforsban megalakult a „Finn-ugor Társaság”. Magyarországon 1910-ben indult el a „Turáni Társaság”. Ez is hasonlóan a helsingforsi finn szervezethez tudományos kutatómunka végzésére szerveződött, azzal a céllal, hogy a nép eredetét kutassa.

  • december 6-án létrejött a független Finnország.
  • január 13-án az akkori Osztrák-Magyar Monarchia elismerte az önálló Finnországot. (Mindössze 5 héttel vagyunk a független Finn Köztársaság megalakulásának időpontjától.)
  • augusztus 23-án a létrejött Magyar Királyság is elismerte Finnországot. Ezzel szinte egyidőben megindultak a cserediák kapcsolatok. Magyarországról egyetemista hallgatók érkeztek Finnországba. Javarészt nyelvészek és teológusok. A nyelvészek a finn nyelvben mélyedtek el.
  • 1921-1936. között „öt kultúrkongresszust” rendeztek. Az első Helsinkiben volt. Az 1200 résztvevő közül mindössze 5 magyar volt. Az 1928-as budapesti kongresszuson az 1000 résztvevőből 650 volt a finn delegált. Ebben a küldöttségben a későbbi finn államelnök Urho Kekkonen is helyet kapott. Hangsúlyossá lett a kölcsönös nyelvtanulás elősegítése.
  • 1925-ben a helsinki egyetemen megalakult a magyar nyelvi lektorátus.
  • 1924-ben a Soumen Maantieteellinen seura (Finn Földrajzi Társaság) expediciót szervezett magyar természettudósok számára, akik végigmentek egész Finnországon a legészakibb tájakig. A magyar csoport vezetője a későbbi miniszterelnök: Teleki Pál volt.
  • Az 1920-as években belépett az egyházi kapcsolat. Kezdetben a legfelsőbb egyházi vezetők – a finn érsek és püspökök – között épült ki személyes ismeretség. Később a lelkészképző egyetemek ösztöndíjasokat delegálhattak. Az első magyar ösztöndíjas Dedinszky Gyula volt 1927-ben. Az első finn ösztöndíjas diák Toivo Laitinen 1929-ben érkezett Magyarországra. A teológusok az egyházi életet tanulmányozták. Kapcsolatba kerültek az ébredési mozgalmakkal. Életre szóló személyes barátságok alakultak ki. Apai nagyapám is az első ösztöndíjasok közé tartozott. 1930-1940. között között 20 magyar fiatal járt Finnországban. 13 finn ösztöndíjas tanult Magyarországon.

Klebersberg Kunó magyar vallás és közoktatási miniszter 1930-ban történt finnországi látogatásán a finn kormány tagjaival egy közös egyezmény ötletét rögzítették. Elkészültére hosszú 7 évet kellett várni. 81 éve – 1937. októberében – Budapesten Uuno Hannula finn oktatásügyi miniszter és Hóman Bálint akkori magyar oktatásügyi miniszter aláírták azt a kulturális egyezményt, amely a mai napig erős hidat jelent a két ország között. Ennek a hídnak a pilléreit korábban – mintegy 100 év alatt – építették fel. A kulturális egyezmény megkötésének évében – Budapesten – tartották az első finn-magyar lelkészkonferenciát és két év múlva 1939-ben Lappeenrantába hívták össze az első rokoni találkozót.

  • szeptember 25-én hivatalosan is megalakult az első magyar-finn baráti társaság.
  • Az 1939/40-es téli háború idején a magyarok sokat imádkoztak a finnekért. A gyülekezetem archívumában olyan iratokkal találkoztam, amelyben adakozásra biztatták a híveket: Fejezzük ki szolidaritásunkat Finnország népe iránt! Hasonló elszánás volt a magyar baráti körökben is. Érdekes történetet olvastam: februárjában 300 magyar önkéntes Teleki Pál miniszterelnök védnöksége alatt indult el Finnországba. A síturistáknak álcázott katonák Olaszország és Anglia érintésével utazott. Mivel a német hadsereg számba vette a fizikailag alkalmas magyar férfiakat, ezek az önkéntesek az alkalmatlan kategóriából kerültek ki. Három hetes utazást követően, Lapuában fogadták őket és elkezdődött a kiképzésük. Nyilván itt már kiderültek a hiányosságok. Nem is jutottak el a frontvonalig. Viszont nagy segítséget jelentett a finn hadsereg számára a magyar fegyverszállítmány. Az 1930-as években született erről kölcsönös megállapodás. A magyar fegyverek megbízhatóan működtek a zord finn időjárási körülmények közepette is.

A téli háború híreit hallva a magyarok részéről nagy szolidaritás bontakozott ki. Magyar anyák, a finn gyermekekért egyesület alakult. Jótékonysági esteket rendeztek országszerte és a bevételeket a Vöröskeresztnek juttatták el. Segélycsomagok áradata érkezett a finn nagykövetségre.

  • Mannerheim tábornokot és Horthy Miklós kormányzót ebben az időben gyakran állították párhuzamba a finn-magyar retorikában.
  • 1944-47. között szünetelt a finn-magyar diplomáciai kapcsolat. szeptember 5-én Finnország különbékét kötött a Szovjetunióval. Ezzel egyidőben megszakította a diplomáciai kapcsolatot Németországgal és szövetségeseivel. 1944. október 14-én a finn nagykövet vonaton hagyta el Budapestet és Bécsbe távozott. Az 1937-es egyezmény is veszélybe került. A személyes barátságok ezt a kritikus időszakot is áthidalták. 1947 után újra éledtek a kapcsolatok. Sajnos ezekbe a kommunista propaganda megpróbált beépülni és hasznot húzni. Következményeivel ma is szembesülünk.
  • 1956-ban a finnek álltak a magyarok mellé. A finn baráti körök egy magyar filmet (Körhinta) vetítettek. A bevételeket a magyarok megsegítésére ajánlották fel és a Vöröskereszt segélyszervezeten keresztül küldték el. A finn templomokban gyűjtést hirdettek. Egyetlen vasárnap 7,4 millió finn márka adomány gyűlt össze, amit természetbeni támogatásként juttattak el.

   A történelmünkből és a földrajzi helyzetünkből kifolyólag más geopolitikai helyzetben élünk. Ez a különbség kezdetektől fogva érzékelhető. Más volt a „magyar érdek” és más a „finn érdek”. Különbség volt a Szovjetunióhoz kötődésben, illetve a Nyugat-Európai államokkal fenntartott kapcsolatban. Ezért bátran felismerhetjük a történeti tanulságot: ha csupán valamilyen politikai szándék vezérelte volna a kapcsolatot építőket, már régen nem lenne finn-magyar barátság! Emberileg, érzelmileg, lelkileg, a keresztyén hitünkben és a szívünkben vagyunk közel egymáshoz! Ez bizony óriási érték egy elembertelenedő, elgépiesedő (robotizálódó), anyagiassá, önzővé, az érzelmekre és lelkiekre gúnyosan legyintő korunkban.

A kapcsolat történetét tanulmányozva ilyen mondatokkal találkoztam:

A svédek nem értették, mit akarnak a finn nyelvűek. Nem érzékeltek benne rájuk leselkedő veszélyt. Ezért aztán a svédek megengedően közömbösek voltak a magyarok felé nyitás tekintetében. Ha jó ez a finneknek, csinálják!

A finn politikusok csodálták a magyarok évszázados civilizációját és történetét, de gyermetegnek és érzelmesnek találták a magyarokat a finn teljesítményközpontú, következetes erkölcsiséghez képest. Ugyancsak a finn politikusok nosztalgikus érdekességnek vélték a magyar társaik arisztokratikus vonásait, a beszédstílust, az ünnepélyes gesztusokat. Közös politikai állásfoglalások és összefogások nem születtek. Ez a politikai távolság, illetve hűvösség a mai napig érzékelhető.

Emlékszem arra, hogy egy váci városi ünnepségen – már nem élő, volt miniszter mellett ültem, aki egyébként óriási tudású, nagyra becsült történész és hívő, aktív, református ember volt – amikor megtudta, hogy a magyar-finn baráti kör elnöke vagyok, azonnal politikusként nyilvánult meg. Mondanom sem kell, politikusként nem volt lelkes. (Dr.Für Lajos az Antall-kormány hadügyminisztere)

A finn-magyar kapcsolatok az 1980-as évektől új virágzásnak indultak. Magyarországon nyílt a vasfüggöny. Sokunk számára Finnországba eljutni egy álom beteljesülése volt. 1985-ben jártam első alkalommal Finnországban. Kelet-Közép Európát ismertük. Emlékszem sokan irigyeltek az útlevelem „szolgálati útlevél feliratú” betétlapja miatt, amelyen az szerepelt, hogy Finnországba korlátlan alkalommal beléphetek. Nem túlzás, ha így mondom: Bécsbe mentünk vásárolni. Sokan hoztak hűtőszekrényt és édességet. Finnországba jöttünk Európát tanulmányozni. Sokat kaptunk ezekből az utazásokból! Városi és egyházi kapcsolatok születtek. Ebbe a sorba illeszkedik Vác és Järvenpää barátsága is.

A kulturális, zenei, sport és ifjúsági kapcsolódást jól kiegészíti az egyházi kapcsolattartás.

Vác város díszpolgárai: Kaarle Salmivuori – Järvenpää testvérváros ny. polgármestere 1993. Osmo Björkman – Finnországi testvérvárosunk Järvenpää kapcsolattartója 1999.  Jaakko Harjuvaara – emeritus kirkkoherra Järvenpää 2014.

A testvérgyülekezeti kapcsolat története itt olvasható:   http://vacievangelikus.hu/testvergyulekezet/

Felhasznált irodalom:

Jaakko Sievers: Rokoni körben – A magyarországi finn képviselet története  Bp.2011.

Detre János: 165 év – A Váci Evangélikus Gyülekezet története Vác 2003.

http://www.magyarfinntarsasag.hu/index.php?ugras=statikus&statol

http://finnugor.elte.hu/tortenelem/Egyesnepek/Finn/finntort.htm

http://www.vac.hu/index.php?page=testvervaros#jar

http://www.vac.hu/docs/Diszpolgarok_jav_2016_10_19_javplusz.pdf

 

♠ ♠ ♠ ♠ ♠ ♠

Detre János: 1993. július 3. – 2018. július 8.
25 év Jézus Krisztus dunakanyari evangélikus híveinek szolgálatában

Nemrég a hivatali fiókok rendezése közben kezembe került egy fénykép. A 25 évvel ezelőtti iktatási istentiszteletén készült. A templomi gyülekezet látható rajta. Köztük presbiterek, énekkarosok, hívek, kollégák, egykori városvezetők. Kedves ismerősök, akik többet jelentenek, mint ismeretlen sokaság.

25 év alatt szinte teljesen kicserélődött a gyülekezet. Végbement egy nemzedékváltás.

A 84. zsoltárral adok hálát Istennek, hogy a szolgálatban megtartott és megőrzött. Tisztában vagyok vele, hogy parókusi és lelkészi teendőimet csakis addig végezhetem, amíg Isten értelmét látja. Addig viszont mindent beleadok.
Testem és lelkem ujjongva kiált az élő Istenhez. Boldogok, akik házadban laknak, szüntelenül dicsérhetnek téged! Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol. Újult erővel haladnak. Mert nap és pajzs az Úr, kegyelmet és dicsőséget ad az Isten.” A 84. zsoltárban benne van az eltelt 25 év minden pillanata. Így éltem meg. Így rögzült az emlékezetembe.

25 év a Váci Evangélikus Egyházközségben. Ha a gyülekezetünkben eddig szolgált lelkészek, itt eltöltött idejére pillantunk – még nem vagyok dobogós helyen. Az első helyen Sommer Gyula áll, aki kereken 50 évig – 1901-1951. között – volt a gyülekezet parókusa. Őt követi Tornyos Pál a szolgálatban eltöltött 45 évével. (1857-1902.) A harmadik hely Bachát Istváné. Ő 29 évig volt a gyülekezet lelkésze.
Az élő, az életképes, az élni akaró közösség visszajelzése a lelkészi szolgálat stabilitása.

25 év alatt sok víz lefolyt a Dunán. Sokat változott a világ, benne a környék és az itt élő emberek. Változott az élethivatáshoz, a munkához, a vallásgyakorláshoz hozzáállás.
Hány év után célszerű munkahelyet váltani?” – tette fel a kérdést 2018. elején egy kutatócsoport.
12 európai országban – köztük Magyarországon – végeztek felmérést. A megkérdezettek 39 %-a szerint, mindössze 3-5 évig érdemes egy-egy munkahelyen maradni. 26 % úgy vélekedett, 6-9 év eltelte után illik tovább állni. A 25-34 éves nemzedék 48 %-a legfeljebb 5 évben gondolkodik. A 45-55 éves korcsoport 35 %-a szerint 9 év a maximum, amit egy helyen érdemes eltölteni.
35 éves korig 3 munkahely, az idősebbeknél 5 munkahely az egészséges.
Erre a sajátos folyamatra nemcsak a lelkészi szolgálat miatt, hanem a jelenlegi gyülekezetet alkotó nemzedék elköteleződése tekintetében is érdemes odafigyelni! Gyülekezetek sínylődnek, mert nem tudják megtartani a lelkészt, vagy a lelkész nem akar megmaradni közöttük. Nem tartom szerencsésnek a folyamatot, amikor az ökumenikus közeledést úgy értjük, hogy az a kipróbált hitű, tapasztalt keresztyén, aki 35 éves koráig legalább 3 felekezetben, esetleg valamilyen szektában megfordult.

25 év alatt sokat változott az egyház. Más volt az a kor, amiben nevelkedtünk.
A lelkészi hivatás lényege, az igehirdetés és a gyülekezeti munka volt. A teológus otthonban nyikorgó kiskocsi és kosár állt a bejárati ajtóban. A bevásárlásban soros reggel 6 órakor útnak indult a Bosnyák téri boltokba, hogy ½ 8-ra legyen a többieknek reggeli. A folyosón meglazult a burkolat. Minden szobában hallható volt a kotyogás, amikor valaki gyanútlanul rálépett.
A hibát jelezve az igazgató úrtól ezt a választ kaptuk: “ha zavar benneteket, csináljátok meg!” Szereztünk ragasztót, kerestünk odavaló lapot és kijavítottuk. A professzor kizavarta az óráról az utána érkető elkésőket. Megkövetelte az alkalomhoz illő öltözetet. Papucsban, rövid nadrágban megjelenni a tantárgya elleni vétek volt. 

Olyan korban kezdtem a lelkészi szolgálatot, amikor nagyon ritkán használtuk a „misszió” kifejezést. Egyszerűen nem emlegettük, mert tudtuk, hogy minden, amit tennünk kell az a misszió. Ma pont az ellenkezőjét éljük. Bővelkedünk missziós lelkesedésben, ötletekben, stratégiákban csak az eredmények elszomorítóak.
Akkor kezdték el emlegetni a „burn out szindrómát”, a mentális kiégés problémáját. Tudtunk róla, hogy van ilyen is. Ma pedig ott tartunk, hogy külön hivatásgondozó stábnak kell figyelnie a lelkészi kart.
Olyan időszakban szerződtem az egyházunkkal, amikor a püspökünk sok munkát tudott ajánlani és ehhez sok lelki erőt, leleményességet és áldást kívánt. Ma pedig lelkészi életpályamodellben látják a jövő erőforrását.

Elszaladt a 25 év. Szép, de egyoldalú az a felsorolás, amikor számba vesszük az eredményeket. A teljességhez a kudarcok és a mulasztások is hozzátartoznak.

A gyülekezetünkben is végbement a nemzedékváltás. Egykori hittanosaimat esketem. A megválasztásomban részt vett egykori presbiterek és gyülekezeti tagok jelentős részét eltemettem. A gyülekezet tovább él. Hála Istennek biztosított az utánpótlás.
Vácott erős bibliaórás közösség, lelkes énekkar, vasárnapi iskolás csoport működik. Az óvodánk révén kapcsolatba tudunk kerülni a városban élő fiatal evangélikus hátterű családokkal.
Rádon egyre inkább kitűnik a gyülekezet demográfiai problémája. 25 év – évi 4-5 templomos egyháztag eltemetése.. A 25 év alatt volt 10 esküvő. A megesketett fiatalok közül néhány kivétellel a többség más településen él. A 18 rádi hittanosunkból mindössze 3-an vannak származás szerint rádiak. Ennek ellenére nem sötét a jövő! Van dolgunk. Isten gondoskodott beköltözőkről.
Örömöm, hogy a szórványaink is élnek. Váchartyán, Csörög, Nagymaros.

Hálás vagyok a családomért! Feleségem hűséges társam a szolgálatban is. Iskolai tennivalói mellett papné. Kollégái a hosszú hétvégéken wellnessbe indulnak. Ő az ünnepi szolgálatokra, gyülekezeti alkalmakra és programokra készül. Bár őt csak én választottam és a gyülekezet velem együtt megkapta, együtt mondhatjuk, jól jártunk vele! Köszönjük és köszöntjük őt!
Örülök, hogy a gyermekeim – fiaim és leányom – benne élnek a gyülekezetben. Hivő felnőtt emberek lettek. Rendszeres igehallgatók és láthatóan jelen vannak a gyülekezetünkben. Leányom – Dóri – mint hitoktató, stabil segítségem a gyülekezeti szolgálatban.

Hálával emlékezem meg munkatársaimról. Sajnos vannak, akiknek az emlékét tudom ma már csupán felidézni. Hörömpő Pál kántor, Kovács István és Prencsok Mihály felügyelők, Dovecz András és Szabó János gondnokok, Glózik Jánosné és Menczer Sándor egykori harangozók, presbiterek, munkatársak, énekkarosok és gyülekezeti tagok, akiket időközben eltemettünk.
Hálával gondolok a köztünk levőkre. Akik ismernek tudják, hogy ha valamit csinálni kell, akkor azt mindent beleadva, szenvedélyesen teszem. Meggyőződésem, hogy langyos lábasban nem fő meg az étel. Nehezen tűröm a rendetlenséget. Bosszant a nemtörődömség.
Nagyra tartom azokat a munkatársakat, akikkel lehet őszinte szót váltani, akár még vitatkozni is. Akik nem hátrálnak meg, hanem felvállalják a döntés kihordásának és megszületésének a terhét.

Más lett az egyház. Ki gondolta volna, hogy a 2018/2019-es tanévben 138 evangélikus hit és erkölcstanos diák tanításáról kell gondoskodnunk? Ebben a létszámban nem szerepelnek az evangélikus óvodások 75-en és a váci piarista gimnázium és a katolikus általános iskola hittanosai. Heti 50 órarendi óra! Óriási lehetőség ez. A holnap és a holnapután egyháza nevelkedik. Jézus a magvetés példájával kapcsolatban hangsúlyozza, hogy a növekedést az Isten adja. Azonban, ha nincs magvetés, hiába álmodozunk az aratásról.

25 év alatt többször kellett „újra tervezni”. Ez az újra tervezés az autókba szerelt navigációs rendszer ismerős kifejezése. Újra tervezés, amikor letérünk az általunk kigondolt útról.
25 év alatt megtanul az ember újra tervezni. Érik csalódások. Érik kudarcok. Ezek is a lelkészi szolgálat velejárói. Krisztusban nem lehet csalódni és ha úgy adódik, hogy újra kell tervezni, mindig van tovább!

Hálás vagyok Istennek, hogy ebben a gyülekezetben szolgálhatok! Imádságaimban minden nap megköszönöm a gyülekezetet és Isten vigyázó, megtartó szeretetét kérem az itt élő hívekre! Imádságban köszönöm meg a munkatársaimat, családomat, szüleimet, akikkel együtt szolgálhatjuk Krisztust.
Azért fáradozom, hogy legyen a gyülekezetünk Krisztusban még jobb gyülekezet és még élőbb közösség napról napra, évről évre, emberöltőről emberöltőre!

***********

Reformáció500 – Detre János lelkész előadása CREDO ház 2017.

https://www.youtube.com/watch?v=BCpVmGeBU3c&t=397s